Thor Summer Camp ’22

Képzeld el, hogy süt a nap, a balcsi partján vagy, meleg a homok a talpad alatt, szól a zene, nagyokat nevetsz a társaiddal és finom italt szürcsölsz. Közben az esti bográcsoláshoz már folynak az előkészületek…

Évek óta nagy álmunk, hogy összehozzunk egy egész hálózatot megszólító közösségi összejövetelt, ahol a Thor Gym közössége közösen edzőtáborozik. Idén végre semmi sem korlátoz minket ebben! Vésd is be a naptáradba piros betűkkel július utolsó hétvégéjét!

Mi a célunk?

Elsősorban egy klasszikus edzőtáborban gondolkozunk, mely sportélményt biztosít. Minden nap edzéseken veszel majd részt, melyeken belekóstolhatsz a különböző termekben dolgozó edzők ínyencségeibe. Valamint az edzőtáborozás romantikáját is igyekszünk kialakítani a szervezés során, mindezt a Balaton mellett.

Ezek mellett természetesen motiváló tényező, hogy a Thor teljes közössége ne csak a versenyeken és Gálán találkozzon, ehhez pedig remek lehetőség egy többnapos rendezvény, mely során jobban összekovácsolódhat a nagy közösség.

Mindezek mellett nem maradhat el a buli hangulat sem, hiszen ha összejövünk, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy evés és ivás terén sem okozunk majd csalódást!

Mindezek mellett természetesen az általunk képviselt értékek alapján lesznek kisebb szakmai előadások is, melyekből minden résztvevő picit jobban az edzések szakmai részébe is betekintést nyerhet, valamint több olyan programmal is készülünk, melyek során különböző sportokba, mozgásformákba tudtok belekóstolni, vagy éppen fun jelleggel szórakozni egy jóízűt.

Részletes programtervről folyamatosan hírt adunk majd, s csepegtetjük ezeket…

Pár dolog azonban már most publikus:

Időpont: 2022.07.21-24.

Helyszín: Fonyód

Hogyan tudsz jelentkezni?

Három típusú szállást lehet (kapacitástól függően) foglalni:

  1. kategória: 4 személyes faház. 1 fő esetén: 70.000,- / fő , 2 fő esetén: 65.000,- / fő, 4 fő esetén: 60.000,- / fő
  2. kategória 4 személyes panzió szoba (légkondival). 1 fő esetén: 80.000,- / fő , 2 fő esetén: 75.000,- / fő, 4 fő esetén: 70.000,- / fő
  3. kategória 2 személyes panzió szoba (légkondival). 1 fő esetén: 90.000,- / fő , 2 fő esetén: 80.000,- / fő

Az árak tartalmazzák:

  • 3 éjszaka szállást
  • félpanziós ellátást, amiben benne van 1 alkalom Bográcsolás, 1 alkalom Grill vacsora is!
  • közös, meghirdetett programokat (edzések, előadások, különböző sportokba való “belekóstolás”, csapatépítő programok, illetve 1-2 meglepetés, melyekről folyamatosan dobunk ki híreket a következő hetekben)

 

Programterv:

Napi 2 edzés, illetve szabadon választható mozgásformákkal: futás, saját testsúlyos edzések, kettlebell, brazil jiu-jitsu, játékos bunyó, stb…

Napi 2 előadás / szakmai beszélgetés (30-40 fős előadó, fél órás előadás 2 turnusban)

Különböző challenge-ekkel is készülünk, melyekről folyamatosan csepegtetünk infókat.

Ellátogatunk közösen a Summer Cup versenyre is, a Just Clear Fitness Fesztiválra, ahová természetesen a belépő mindenkinek biztosítva van. Itt aki szeretne, sportolhat, aki kevésbé, az élvezheti a nagyszerű társaságot és a koktélokat, nomeg a strandot.

Részletes tervezett program:

2022.07.21

14:00 Szállás átvétele

16:00 Edzés

18:00 Előadás/beszélgetés

20:00 Vacsora (félpanzió)

 

2022.07.22

 

6:00 Ébresztő futás

7:00 Reggeli

9:00 Edzés

11:00 Előadás/beszélgetés

12:00 Ebéd

14:00 Előadás/beszélgetés

16:00 Edzés

18:00 Challenge

20:00 Vacsora (bogrács)

 

2022.07.23

 

6:00 Ébresztő futás

7:00 Reggeli

9:00 Edzés

11:00 Előadás/beszélgetés

12:00 Ebéd

14:00 Előadás/beszélgetés

16:00 Edzés

18:00 Challenge

20:00 Vacsora (grill)

 

2022.07.24

 

7:00 Reggeli

9:00 Edzés

10:00 Szállás elhagyása

 

EARLY BIRD AKCIÓ!!!

Amennyiben Június 1-ig bezárólag regisztrálsz és befizetsz, akkor az alábbi kedvezményes árakon tudod biztosítani a helyed:

  1. kategória: 4 személyes faházban: 50.000,- / fő

  2. kategória: 4 személyes panzió szoba (légkondival): 60.000,- / fő

  3. kategória 2 személyes panzió szoba (légkondival): 75.000,- / fő

További opciókra is lehetőség van:

  • Ellátás nélkül, csak szállás és programok: 1. kategória 4 személyes faházban: 30.000,- / fő
  • Ellátás nélkül, csak szállás és programok: 2. kategória 4 személyes panzió szobában: 35.000,- / fő
  • Ellátás nélkül, csak szállás és programok: 3. kategória 2 személyes panzió szobában: 55.000,- / fő
  • Napijegy programokkal és egy éjszaka szállással vacsorával és reggelivel 4 személyes faházban: 16.500,- / fő
  • Napijegy programokkal és egy éjszaka szállással, ellátás nélkül: 4 személyes faházban: 10.000,- / fő
  • “Rövid beugró”, programokkal és két éjszaka szállással, vacsorával és reggelivel: 4 személyes faházban: 33.000,- / fő
  • “Rövid beugró”, programokkal és két éjszaka szállással, ellátás nélkül: 4 személyes faházban: 20.000,- / fő

 

A befizetéseket a Thor Gym termek pultjainál tudjátok megejteni, illetve kérünk mindenképpen írjatok emailt az info@thorgym.hu címre a nevekkel!!!

Alkossatok csapatot, mert érdemes összefognotok és közösen jelentkezni!

Tegyünk arról, hogy az első THOR edzőtábor feledhetetlen legyen! Jöjjünk össze egy óriási bulira nyáron!

Mert a Thor Gym több, mint egy edzőterem…